Gudmon Kata
Rólam
Szia, Kata vagyok!
A kamera kattintásra kész
Az, hogy most ide tévedtél pusztán a véletlen műve is lehet, de inkább abban reménykedem, hogy megszeretnéd ismerni a munkámat és mindazt amit nyújthatok Neked ha együtt töltünk egy kis időt.
Mielőtt személyesen is találkoznánk
Kata vagyok, 31 éves fotográfus. Budapesthez közel, Bugyin élek, de országszerte járom az utakat, ha a fotózásról van szó. Egy kisfiú boldog édesanyja vagyok.
A fotózás már egészen kis kamasz koromban „megfertőzött”, bár a hivatásommá csak jóval később nőtte ki magát. Azon szerencsések közé tartozom, aki még filmes gépen kattinthatta első próbálkozásait és tanulhatta megörökíteni az igazán fontos pillanatokat. Na jó, nem teljesen igaz így, hiszen mindent IS fotóztam, ezzel az őrületbe kergetve a szüleimet akik nem győzték a filmet venni a gépembe.
A témám hamar megszületett…
Minden ami állat, még több minden ami ló és a lovakkal kapcsolatos. Lehetett ez profil vagy sportfotózás, a lényeget megtanultam: SEHOVA NEM MENTEM A FÉNYKÉPEZŐGÉPEM
NÉLKÜL.
A díjugratás lett a következő hasonló szerelem az életemben, s bár nem értem el különösebb sikereket benne, megadta azt a pluszt aminek később annál is többet köszönhettem. A saját
elvárásaimat tudtam megörökíteni másoknak is, ugyanakkor soha nem éreztem azt, hogy már nincs mit tanulnom. Így lettem fotográfus (papíron is).


Fő tevékenységeim közé sorolom tehát a..
… fotózást.
Mottóm:
„Mi az igazi boldogság? Megtanulni értékelni az igazán apró kis dolgokat, amik körül vesznek.”
Szívből remélem, hogy e pár sorral közelebb kerültem hozzád és meghoztam a kedved a közös munkához. Vágjunk is bele!